Űrrepülés-történeti központot építünk Gyulaházán

Megyénk tágabb turisztikai programjának keretében tervezték a komplexumot, a NASA Gateway to Space kiállításához hasonló űrkutatási technikai vívmányok is megtekinthetőek lesznek.

Magyarország északkeleti sarkában, Gyulaházán született 1949-ben Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, aki 1980-ban egy Szojuz fedélzetén járta meg a világűrt – írja a magyarepitok.hu A történelmi eseményhez kapcsolódóan eddig csak a helyi iskola mellett található asztronauta szülőházában lehetett megtekinteni egy űrrepülés-történeti kiállítást, azonban immáron egy nagyszabású turisztikai fejlesztés is a végéhez közeledik a településen.
Hamarosan elkészül egy új, Űrrepülés-történeti látogatóközpont, amely Gyulaháza Község Önkormányzatának megbízásából, a „KE-VÍZ 21” zRt. kivitelezésében valósul meg a Felső-Tiszavidék turisztikai fejlesztésének részeként, amely összesen öt rétközi településen hét különböző fejlesztést foglal magában.

A projekt eredményeképpen a bezárt Közlekedési Múzeumból a teljes űrrepülés-történeti kiállítási anyag egy része Gyulaházára kerül, valamint a NASA Gateway to Space kiállításához hasonló űrkutatási technikai vívmányok is megtekinthetőek lesznek.

Héver Gábor
Héver Gábor

Mint a KE VÍZ projektvezetőjétől, Héver Gábortól megtudtuk: a 371 négyzetméter alapterületű épület műszaki átadás-átvételi eljárása már elkezdődött.
Egy egyszintes, acélvázas szerkezetű, szendvicspanel oldalfal és tetőpanel burkolattal kialakított térben mutatják majd be a magyar űrkutatás történetét, eredményeit, illetve érdekességeit, turisztikai vonzóerőt teremtve ezzel Gyulaházán. Az épületet úgy alakították ki, hogy három részre tagolódjon: a kiállítótér 237 négyzetmétert, a fogadótér 40 négyzetmétert,
a szociális és kiszolgáló helyiségek pedig 94 négyzetmétert tesznek ki. A kiállítótérben sínes világítás készült, amely az elhelyezett kiállítási tárgyakat megvilágítva – azok helyzetének megfelelően – bármilyen pozícióba beállíthatók. Mindemellett az energiahordozók áremelkedésére reagálva, az épületben autonóm fűtési rendszert is kiépítettek a szakemberek.

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu