Négysávos útszakaszon az autógyárba

A „KE-VÍZ 21” zRt. a BMW-gyár és a környező fejlesztések miatt kiemelten fontos pályát adott át.

Elkészült a 33-as számú főút fejlesztésének legújabb üteme: a debreceni Északnyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti beruházásokhoz kapcsolódóan ezúttal a 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület között végezték el a 33-as főút 2×2 sávra bővítését 2010 méter hosszan, illetve egy új körforgalmi csomópontot is kialakítottak további feladatok mellett. A munkálatokat a az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) megbízásából a nyíregyházi KE-VÍZ 21 zRt. kivitelezte, ezekről először 2023 tavaszán írtunk.
A projektben Debrecen egyik legforgalmasabb kivezető közlekedési folyosóját fejlesztették a BMW-gyár óriásberuházásához kapcsolódóan. Szintén ugyanitt, a 33-as út kapcsolódó szakaszán 2023 novemberében adták át a STRABAG-csoport kivitelezésében megvalósult 2,2 kilométeres 4×4 sávos szakaszt.
Az április 18-i ünnepélyes átadó eseményen részt Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium útépítésekért felelős helyettes államtitkára Papp László, Debrecen polgármestere is és Hans-Peter Kemser, a debreceni BMW-gyár elnök-vezérigazgatója is. A KE-VÍZ 21. zRt. részéről Hajzer Gábor vállakozási igazgató, Győri Zsolt az út és hídépítési iroda vezetője, Tamás Ádám projektvezető, valamint Mihalovits Miletta és Szilágyi Richárd, az út és hídépítési iroda munkatársai vettek részt.
Részletes beszámoló: https://magyarepitok.hu/utepites/2024/04/negysavos-utszakaszt-adtak-at-a-debreceni-agglomneracioban 

Az ünnepélyes szalag átvágói (balról): Hajzer Gábor, Katona Erzsébet önkormányzati képviselő, Papp László és Pántya József Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu