Nagykállóban helyére került az alapkő

A kállóiak és a környékbeliek számára emlékezetes dátum marad a 2024. április 26. Ekkor rendezték Kállai Kettős rendezvény-konferencia- és szabadidőközpont ünnepélyes alapkőletételét.

Az igazán ünnepélyes esemény ráhangolásaként helyi énekeseket hallhattunk, majd színpadra lépett a 4 For Dance táncegyüttes. Ezt követően többen is beszédet mondtak. Így dr. Koncz Zsófia parlamenti államtitkár, energiaügyi miniszterhelyettes, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke, Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Horváth Tibor Nagykálló polgármestere és Virágos Sándor a Nagykállói Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A beszédek után kállói táncosoké volt a dobogó, majd helyére került az alapkőletételeknél elmaradhatatlan időkapszula és az alapkő megszentelése sem maradhatott el. A „KE-VÍZ 21” zRt. képviseletében Hajzer Gábor vállalkozási igazgató volt részese az időkapszula elhelyezésének, mellette Héver Gábor projektvezető és Kazuska Sándor építésvezető is részt vettek az ünnepségen.

Aktuális híreink

Vérüket adták kollégáink

Megsüvegelendő hagyomány a Ke-Víz 21-zRt.-nél, hogy rendszeresen szervez véradást. Csütörtökön reggel is a nyíregyházi székház ebédlője adott otthont a szakemberek által berendezett alkalmi véradó állomásnak. Tucatnyian

Tovább olvasok »

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu