Európában is párját ritkító szökőkút

Megszépült a nyíregyházi Aquarius Élményfürdő előtti terület, melynek fő attrakciója a rendkívül látványos vízjáték készült el a Ke-Víz 21 Zrt. munkájával. 

Sóstógyógyfürdő Nyíregyháza városközpontjától alig 6 kilométerre található gyógyvizéről híres fürdőhely. A Ke-Víz 21 Zrt. május óta dolgozott a Sóstógyógyfürdő komplex turisztikai fejlesztésén, melynek keretében többek között egy új szökőkutat építtettek és egyet teljesen átépítettek. A beruházás 100 %-os támogatású pályázati forrásból valósul meg, a GINOP program keretében.

Egyedi turisztikai attrakcióként egy nagyobb, körülbelül 500 négyzetméter vízfelületű szökőkút épült az Élményfürdő előtti parkban, amely tematizált hang- és fény effektekkel kiegészített esti vízjátékot mutat be. Továbbá a Tófürdő bejárata mellett egy kisebb csobogó is helyet kap a meglévő szökőkutak elbontása utáni újraépítésével és azok összekötésével.

 

Összhangban zene és fény 

Héver Gábor projektvezető elmondta: “a szökőkút egy Magyarországon, sőt egész Európában is ritkán látott dinamikus vízképet képes megjeleníteni. A medencébe összesen 93 darab – egyenként, víz alatti szivattyúval megtáplált – fúvóka került beépítésre. Az éjszakai megvilágításról víz alatti vezérelt led-ek gondoskodnak. Mivel minden fúvókából kilépő vízsugár magasságát egymástól külön tudják szabályozni, így egy rendkívül látványos vízjáték jött létre. A szökőkút különlegessége a 8 darab kandeláberen elhelyezett 2-2 darab kültéri hangszórókból szóló zenét lekövető vízjáték. A vezérlő az előre feltöltött zeneszámok ritmusára képes a vízjátékot megjeleníteni, így a zene ritmusával összhangban mozgó vízsugarakat látnak a nézelődők”

 

Új burkolatok készülnek és felújítják a zöld felületeket is

A projekt keretében az alábbi elemek is elkészültek

  • kerékpárkölcsönző és szervizpont,
  • 3 db nyilvános, automata üzemelésű illemhely,
  • trambulinpark a Szódaház utca előtti játszóparkban és a Blaha Lujza sétány elején található játszótéren,
  • általános zöldfelület rekonstrukció a központi park és a víztorony előtti területeken, mely keretében 64 lombhullató fa, 16 örökzöld fa, 1879 cserje és 503 évelő növény telepítése történt,
  • a Svájci Lak előtt található parkoló és sétányrendszer részbeni újraburkolása,
  • csapadékvíz-csatorna zárttá tétele és parkolók kialakítása a Sóstói úton,
  • valamint öntöző hálózat Sóstógyógyfürdő teljes zöldfelületi részén.

Az Élményfürdő tíz napos nyilvános próbaüzeme sikeresen lezajlott és a Szökőkút összekötés üzempróbája is befejeződött.

A trambulinparkokat és a köztéri illemhelyeket beüzemelték, az ide látogató vendégek augusztus végétől már használhatják. 

A projektvezető hozzátette, a szökőkutak téliesítése a sikeres próbaüzemet követően megtörténtek, illetve helyére kerültek a park egyéb bútorai és berendezései is.

A fejlesztés legnagyobb hatású eleme egyértelműen a Szökőkút Park kiépítése, amely összetett vízgépészetével, nagyméretű szökőkútjával, a hang és fényjáték összehangolásával tette teljessé a turisztikai beruházást. 

Aktuális híreink

Debreceni útfejlesztések

Debrecen és térsége úthálózatának fejlesztése záloga a gyorsabb és biztonságosabb közlekedésének. Ennek egyik fontos láncszeme a jelentős közúti forgalommal bíró 471. számú, Debrecent Hajdúsámsonnal, Nyíradonnyal,

Tovább olvasok »

Csengeri útfelújítások

Jelentős iparterület-fejlesztésbe kezdett Csenger önkormányzata. A projekt keretében logisztikai raktárépület készül, cégünk pedig jelentős jelentős útfelújításokkal részese a munkálatoknak. A magyarépitök.hu beszámolójában Gulácsi Csaba projektvezető

Tovább olvasok »

Busztelephely véderdővel

Az alapkövet májusban helyezték el az épülő nyíregyházi új autóbusztelephelyen, de a Tiszavasvári úti barnamezős beruházás már korábban elkezdődött. A cél a közösségi közlekedés modernizálása.–

Tovább olvasok »