Jól halad a közel kétmilliárdos nyíregyházi útfejlesztéssel a Ke-Víz

A márciusban indult nyíregyházi közlekedési projekt hétfői helyszíni bejárásán kiderült, a város 2016-ban nyert hazai forrást közútjai, járdái és kerékpárútjai fejlesztésére. A bruttó 1,882 milliárd forintos beruházást a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. kivitelezi, a munkák egy része már elkészült.

Kovács Ferenc polgármester elmondta, az útfelújítások során a Sóstói út és Szindbádi sétány kivitelezését már befejezték. A további helyszínek: Rövid, Tó, Bocskai, Család, Damjanich, Templom, Nyár, Meggyes, Körte, Mogyoró és Kosbor utca. Összesen 7336 métert érintenek az útfelújítások.

A korábbi földutat új aszfaltút váltja ezeken a helyszíneken 1393 méter hosszan: Mária, Csiha, Vénusz, Borbála, Magdolna, Krisztina, Anna utca.

Kerékpárút épül a Sóstóhegyi úton a Korányi és a Mogyoró utca között (a körforgalomtól a felüljáróig), kapcsolatot biztosítva a Jósaváros/Korányi kertváros számára.

Megújulnak a járdák és kerékpárutak az alábbi utcákon közel 10 kilométeren: Korányi, Deák, Pazonyi, Városmajor, Csanád, Bocskai, Sarkantyú, Epreskert, Körte, Nagykállói utca.

A hétfői bejáráson a polgármester megerősítette azt a korábbi információt, miszerint augusztus végéig lezárulnak a beruházás munkálatai.

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu