Fókuszban az organizáció, kiemelt figyelemre van szükség

Több ütemben épülhet fel Nyíregyháza déli ipari parkja, amelynek első ütemét a Mészáros és Mészáros Zrt., valamint a „KE-VÍZ 21” zRt. konzorciuma, illetve a NYÍR-WETLAND Generál Zrt. kivitelezi – tette közzé a magyarepitok.hu – Korábban már beszámoltunk róla, hogy közel 192 milliárd forintot fordítanak a déli ipari park infrastruktúrájának kiépítésére Nyíregyházán.

Az infrastruktúra kialakításával kapcsolatban Gaál László, a „KE-VÍZ 21” zRt. mélyépítő irodájának termelési főmérnöke elmondta: 2024. április 8-án indult a Nyíregyházi Déli ipari park I. tervezési ütem 2. rész Útépítés és Közműépítés” megnevezésű projekt, amelynek kivitelezési munkái a vízi közművek építésével kezdődtek meg tavasszal. Ezt követhették az útépítési munkák, amelyek végeztével közvilágítási és hírközlési kábelek fektetésére kerül majd sor.

„A projekt kivitelezése során számos kihívást kell leküzdeni, ilyen például, hogy az egyidejűleg folyó beruhások miatt külön figyelmet kell fordítanunk az organizációra; arra, hogy a területen dolgozó kivitelezők a lehető legkevésbé akadályozzák egymást. Ilyen kiemelt figyelemre van szükség a közművek autópálya alatti átvezetésénél is.” – tudtuk meg a főmérnöktől.

cikk teljes terjedelmében itt olvasható: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2024/08/hatalmas-lendulettel-epul-nyiregyhaza-high-tech-ipari-parkja

Aktuális híreink

Vérüket adták kollégáink

Megsüvegelendő hagyomány a Ke-Víz 21-zRt.-nél, hogy rendszeresen szervez véradást. Csütörtökön reggel is a nyíregyházi székház ebédlője adott otthont a szakemberek által berendezett alkalmi véradó állomásnak. Tucatnyian

Tovább olvasok »

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu