Ezek a cégek négysávosítják Debrecen és Hajdúsámson között a 471-est

Ezek a cégek négysávosítják Debrecen és Hajdúsámson között a 471-estA beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részletesen tájékoztatta lapunkat a Debrecen és Nyírábrány közötti 48-as főút felújításáról, mely 26,5 kilométernyi szakaszt érint a 3+500-as kilométerszelvénytől a 30+006 szelvényig. Kiss Boglárka szóvivő beszámolójából kiderült, a magyar-román határig nyúló főutat egyrészt szélesítik, másrészt 11,5 tonnásra növelik a teherbíró képességét az uniós normákhoz igazodva.

A tavaly indított közbeszerzési eljárások eredményeként

  • a főúton Vámospércs belterületi szakaszának munkáit az Euroaszfalt Kft. végzi el nettó 637 millió forintért;
  • a külterületi szakaszok kivitelezését a Ke-Víz 21” zRt. és a Zemplénkő Kft nyerte el közös ajánlattevőként, itt a kivitelezés nettó összege 12.469 milliárd forint.
    A NIF Zrt. korábbi kiírásából kiderült, a beruházásban többek közt a nyertesek feladata lesz közvilágítási hálózat építése is mintegy 5 kilométeren, valamint párhuzamos szervízutak leaszfaltozása 2,8 kilométeren.

Miért lesz jelentős lépés?

Kiss Boglárka arra is felhívta a figyelmet, hogy a kivitelezés megkezdéséhez kormánydöntés szükséges. A forrás rendelkezésre állása esetén mindkét szakasz fejlesztése idén a harmadik negyedévben kezdődhet el, és 2020 negyedik negyedévében fejeződhet be. A projekt pénzügyi forrását az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program fejlesztési keret fogja biztosítani.

Szintén a NIF Zrt. beruházásában valósul meg a 48-as főút végpontján a nyírábrányi határátkelőhely teherforgalmi nagyhatárrá fejlesztésének előkészítése.

Ahogy azt korábban jeleztük, a beruházás komoly forgalmú főutat fejleszt. Ráadásul Nyírábrány mellett a határ túloldalán a magyarajkú, 10 ezer lakosú Érmihályfalva, a szintén magyaroklakta Érmellék központja fekszik. Az átkelő teherforgalmának megindítása további lökést adhat a térségnek, ennek jelentőségét ebben a cikkben részleteztük.

Forrás: magyarepitok.hu

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu