Elrajtolt a 471-es újabb fejlesztése

Hétfőn délelőtt Debrecen külterületén megtartották a 471-es újabb fejlesztésének projektindító eseményét. A nettó 7,449 milliárdos beruházásban a Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszát négysávosítják a Mátészalkáig nyúló főútnak. A kivitelezést a Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. végzi.

Bicikli- és szervízút is épül

A projektben mintegy 4,6 kilométeren bővül a jelenleg kétsávos 471-es főút a 2+850-es és a 7+405-es kilométerszelvények között. A napi 11 ezer járművet átengedő út kapacitásbővítésében

három jelzőlámpás csomópont (Kelence, Szikigyakor, illetve Sámsonkert utcáknál) gyalogátkelővel,
a csomópontoknál három buszmegállópár,
valamint egy buszforduló is létrejön.
A szeptemberben induló munkák során mindezek mellett építenek 5,9 kilométernyi szerviz- és 830 méter kerékpárutat is.

Ez valósul meg ebben az évben

Az eseményen Pántya József, a beruházó NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, a kivitelezés várhatóan a főút északi oldalában tervezett szervízút megvalósításával kezdődik szeptemberben. Év végéig lezajlanak a nyomvonalon az előkészítési munkák. „A kivitelező elvégzi a cserje és bozótírtást, illetve a lőszermentesítést, valamint megkezdődik a közműkiváltások előkészítése” – ismertette az igazgató.

A szóban forgó munka része annak az átfogó fejlesztésnek, ami által a korábban halálútként elhíresült 471-es a hajdú-bihari megyehatártól a 4-es főút debreceni csatlakozásáig összesen 31,8 kilométeren újul meg. A megerősített és kibővített Hajdúsámson-Nyíradony szakaszt 2017 augusztusa óta használhatják a közlekedők; míg a Hajdúsámsont elkerülő út 2018 végére készül el.

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu