Debreceni útfejlesztések

Debrecen és térsége úthálózatának fejlesztése záloga a gyorsabb és biztonságosabb közlekedésének. Ennek egyik fontos láncszeme a jelentős közúti forgalommal bíró 471. számú, Debrecent Hajdúsámsonnal, Nyíradonnyal, majd Nyírbátorral végül Mátészalkával, összekötő útnak a megyeszékhelyen belüli, majd 2 kilométeres szakaszának fejlesztése, amelyet a Ke-Víz 21. zRt., a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., valamint a Zemplénkő Kft. konzorciuma végzi. 

Tamás Ádám projektvezető

– A munkálatok 1.85 kilométeres szakaszt érintenek és magában foglalják a meglévő közműhálózat teljes kiváltását, fejlesztését, teljes pályaszerkezet építését, aszfalt és betonburkolatok készítését, valamint az ehhez szükséges csapadékvíz elvezetés kiépítését és a befejező munkákat. (növénytelepítés, tereprendezés) – adott tájékoztatást Tamás Ádám, a Ke-Víz 21. zRt. projektvezetője.

A szakember azt is elmondta, hogy a mostani 2×1 sávos szakaszon nincs jelzőlámpás forgalomirányítás, ám a 2×2 sávra bővítés során 8 jelzőlámpás csomópont kerül kialakításra, mégpedig a Budai Nagy Antal utca, a Kard utca, az Acsádi út, a Kapitány utca, a Lovas utca, a Kőrösi Csoma Sándor utca, a Simon István utca, valamint a rendőrségi telephely bejáróút csomópontokban.

A főúttal párhuzamosan kétirányú szervízutat építenek ki a Kapitány utcától a Lovas utcáig és a Kőrösi Csoma Sándor utcától a Nyírbátor utcáig, valamint a teljes szakaszon kerékpárút, valamint gyalogos járda is kialakításra kerül. A forgalombiztonság növelése érdekében a buszmegállók öbölbe kerülnek, a teljes szakaszon 10 bazaltbeton burkolatú buszöböl épül. A munkálatok során az említettek mellett még a Cserei, Tizedes, Katalin, Szalók, Nagy Jenő, Báthory és Júlia utcák a Sámsoni úthoz kapcsolódó csomóponti szakasza is új aszfaltburkolatot és a biztonságosabb közlekedést szolgáló útszegélyt kapnak.

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu