A Sámsoni út bővítése és átépítése

A jelenlegi az 5. ütem, ez követi majd később a 6. ütem, amely során a 4-es főúthoz csatlakozó,  Kassai úti csomópontnál, annak átalakítása mellett az út vasút alatti átvezetését is megvalósítják majd. Közeleg Debrecen egyik legfontosabb útfejlesztése ötödik ütemének lezárása – írja a magyarepitok.hu. Hamarosan felszabadulhat a torlódások alól Debrecen észak-keleti bekötőútja, a hatalmas forgalmú Sámsoni […]

Négysávos útszakaszon az autógyárba

A „KE-VÍZ 21” zRt. a BMW-gyár és a környező fejlesztések miatt kiemelten fontos pályát adott át. Elkészült a 33-as számú főút fejlesztésének legújabb üteme: a debreceni Északnyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti beruházásokhoz kapcsolódóan ezúttal a 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület között végezték el a 33-as főút 2×2 sávra bővítését 2010 […]

Aláírták a szerződést, indulhat munka

Az ünnepélyes aláírás főszereplői balról: Kovács Ferenc, Görbedi László, Bencze Gábor és Murinkó Attila. Fotó: szon.hu

Nyíregyháza déli ipari parkjában utakat és csatornákat is építenek: az első ütemet a a Mészáros és Mészáros Zrt. és „KE-VÍZ 21” zRt. konzorciuma, valamint a Nyír-Wetland kivitelezi. A hétfői ünnepélyes aláíráson a várost Kovács Ferenc, a kivitelező cégeket pedig a „KE-VÍZ 21. zRt. részéről Bencze Gábor igazgatósági tag, a Mészáros Zrt. részéről Görbedi László vezérigazgató, […]

Immár igazi körútja van Nyíregyházának

A „KE-VÍZ 21 „zRt. és a Zemplénkő 1,2 kilométer hosszú útszakaszt épített a megyeszékhely Érkert városrészében. Történelmi jelentőségű beruházást adtak át december 12-én délelőtt Nyíregyházán. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában lezárult projekt 2022 tavaszán startolt el. Ennek során a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. kivitelezésében körbeért Nyíregyháza körútja. Miként arról a […]

Az ütemtervnek megfelelően halad a 33-as főút debreceni fejlesztése

A ” Ke-Víz 21″ zRt. folyamatos kétirányú forgalom mellett építi át a 33-as főút 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület közötti szakaszát. Az ütemterv szerint halad a 33-as főút debreceni fejlesztése: a főpálya mintegy 1,3 kilométeres szakasza már az aszfalt kötőréteg szintig elkészült, a további szakaszokon pedig várhatóan 2023. október végéig befejezik […]

Nyírtelek és Nyírszőlős közötti utak kapnak szilárd burkolatot

A Mátyásbokori út, valamint az abból nyíló Csernyikbokori út kialakítása a feladat, a tervezett út hossza összesen 840 méter. Nyíregyháza rendelkezik hazánk második legnagyobb tanyavilágával – irja a magyarepitok.hu. Egyedülálló a Nyíregyháza környéki bokortanyás teleülésszerkezet, amely a XVIII. században alakult ki és jelentősen eltér az alföld önálló tanyáitól. A falunál is kisebb településformát a tirpák […]

Felújított út vezet Komlódtótfaluba

A szatmári zsáktelepülésen élők és az odajárók nagy örömére ünnepélyes is átadták „Ke-Víz 21″ zRt. kivitelezésében elkészült 49155-ös jelű út 2,3 kilométeres szakaszát. A szeptember 18-i, hétfői ünnepségen cégünket Győri Zsolt, az út és hídépítő iroda vezetője, Tuza Edit projektvezető és Gyetkó István építésvezető képviselte. A megjelent helybélieket és vendégeket Szabó Árpád, Komlódtótfalu polgármestere köszöntötte, […]

Ünnepélyes projektátadó a Tiszavasvári út-Derkovits utca csomópontjánál

Miként arról már beszámoltunk, határidőre elkészültünk Nyíregyháza kiemelkedő jelentőségű közlekedési csomópontjának megújításával. A Tiszavasvári út – Derkovits utca kereszteződésének fejlesztése TOP-pályázat keretében valósul meg, a vármegyei jogú város önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.   A Tiszavasvári út a Derkovits és a Csalitos utcai kereszteződéseit alakították át, mindkét helyen 2×2 forgalmi sávot és […]

Biztonságosabbá és zökkenőmentesebbé teszi a közlekedést

Határidőre elkészült a kivitelező „KE-VÍZ 21” zRt. Nyíregyháza kiemelkedő jelentőségű közlekedési csomópontjának megújításával. A Tiszavasvári út – Derkovits utca kereszteződésének fejlesztése TOP-pályázat keretében valósul meg, a vármegyei jogú város önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában – írja a magyarepitok.hu. A Tiszavasvári út a Derkovits és a Csalitos utcai kereszteződéseit alakították át, mindkét helyen […]

Elkészült a Szélsőbokori út felújítása

Befejeződtek a Szélsőbokori úton tavaly nyáron indult munkálatok – jelent meg a Kelet-Magyarország csütörtöki számában. A megyei napilap tájékozattása alapján egy 920 millió forintos uniós támogatásnak köszönhetően teljes hosszában, 7 és fél méteres szélességben megújult az útburkolat, rendbe tették a járdát, ahol kellett, pótolták a hiányzó szakaszokat, s burkolt padka is készült. Az elkészült beruházást […]

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu