Belvízmentessé teszi Ibrány utcáit a Ke-Víz

Belvízmentessé teszi Ibrány utcáit a Ke-VízKerékpárutat épít és fejleszti a vízelvezető hálózatot a Ke-Víz 21 Zrt. Ibrányban. A mintegy 6700 fős Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával valósítják meg a két projektet, szerződés szerint összesen nettó 243,3 millió forintból.

A munkába járást segítő kerékpáros fejlesztés Ibrány külterületi részein, a Nagyerdő-Ipartelep utcában, valamint a Nagyhalászi utcában jön létre. Előbbi helyszínen új, 700 méter hosszú kerékpárút valósul meg, utóbbi pedig a meglévő kerékpárút felújítását és 3 méteresre történő szélesítését jelenti, 378 méter hosszan. A projekt megvalósításával javul a település közlekedésbiztonsága.

Az ibrányi belterület védelme érdekében – a kiviteli tervek elkészítése után – 4694 méter hosszú csapadék- és belvíz elvezető hálózatot épít ki a Ke-Víz. A hálózatépítés a következő területet érinti: Ady Endre utca-Dobó István utca összekötő, Ady Endre utca-Ady Endre köz, Család utca, Katona utca-Nefelejcs utca-Liliom utca-Nagyerdei utca.

A fejlesztés célja a település ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése, a további környezeti káresemények megelőzése, valamint a belterületre hullott csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetése.

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu