A Sámsoni út bővítése és átépítése

A jelenlegi az 5. ütem, ez követi majd később a 6. ütem, amely során a 4-es főúthoz csatlakozó,  Kassai úti csomópontnál, annak átalakítása mellett az út vasút alatti átvezetését is megvalósítják majd.

Közeleg Debrecen egyik legfontosabb útfejlesztése ötödik ütemének lezárása – írja a magyarepitok.hu. Hamarosan felszabadulhat a torlódások alól Debrecen észak-keleti bekötőútja, a hatalmas forgalmú Sámsoni út, amelyen megközelíthető Debrecen belvárosa.

A megnövekedett forgalmi helyzetnek a régi és elhasználódott útpályaszerkezet már nem tud ellenállni, teherbírása jelentősen lecsökkent, mély nyomvályúk alakultak ki rajta, az út állapota leromlott. Az út áteresztő képessége a megnövekedett forgalom nagyságának már nem tesz eleget .Ennek megoldásaként indult el 2022-ben egy átfogó útfelújítás, amelynek során a Sámsoni utat két ütemben, 2×2 sávosra bővítik az összesen mintegy 3 kilométernyi, belterületi szakaszán: ezek számozásuk szerint a fejlesztés 5. és 6. üteme.

A jelenleg zajló beruházás az 5. ütem, ez követi majd később a 6. ütem, amely során a 4-es főúthoz csatlakozó Kassai úti csomópontnál, annak átalakítása mellett az út vasút alatti átvezetését is megvalósítják majd. Az egykor legendásan balesetveszélyes útszakasz bővítése és átépítése nagy lendülettel halad a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a „KE-VÍZ 21” Zrt. és a Zemplénkő Kft. által alkotott konzorcium kivitelezésében.

A teljes cikk itt olvasható: https://magyarepitok.hu/utepites/2024/07/kozeleg-debrecen-egyik-legfontosabb-utfejlesztese-otodik-utemenek-lezarasa

Aktuális híreink

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Eszközbeszerzés, modernizáció a KE-VÍZ 21 Zrt-nél
2022/12/29

A KE-VÍZ 21 Zrt. európai uniós támogatásban részesült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programból.

Felhívás megnevezése: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

Projekt azonosítószáma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00367

Kedvezményezett neve: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság

Projekt összköltsége: 545 091390 Ft

Támogatás összege: 381 563 975 Ft

Támogatás jellege: feltételesen vissza nem térítendő támogatás

Támogatás intenzitása: 70%

Megvalósítás helyszínei: 4485 Nagyhalász, külterület HRSZ: 0211/33

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Projekt befejezése: 2022.12.31. 

Fejlesztés célja

Társaságunk 1991 decemberében alakult. 1999. július 21-től részvénytársasági formában működünk. A cég családi vállalkozás, tulajdonosi részesedését 3 magyar magánszemély birtokolja.

Fő tevékenységi körünk a komplex mély- és magasépítés, de külön útépítési üzletág működik is cégünknél és saját aszfaltkeverő telephellyel is rendelkezünk. A mélyépítésen belül elsősorban közműhálózatok, illetve telepek építését, környezetvédelmi beruházásokat, valamint technológiai szerelési munkák megvalósítását végzi cégünk.

A projekt keretében építési és útépítési tevékenységeinket fejlesztettük nagyteljesítményű gépek beszerzésével. Ezen gépek mellett jelentős informatikai fejlesztés, továbbá munkavállalói képzés is megvalósult.

További információ kérhető:

Hajzer Gábor, vállalkozási igazgató
Telefonszám: +36-30-903-4136
E-mail cím: hajzer.gabor@keviz.hu