A szokásos előkészítő munkák után tavasszal kezdtük el Nyíregyházán a 36-os főút belterületi szakaszaként használt Tiszavasvári úti felüljáró felújítását. A kivitelezés egyik leglátványosabb munkafolyamat a tizenhat, egyénként 23.5 méteres tartógerenda beemelése volt.
– A munkálatok nagy szakmai kihívást jelentenek, hiszen a közúti és a vasúti forgalom is folyamatos az építkezés alatt, ráadásul a felüljáró alatt magasfeszültségű vezeték miatt szigorú előírásoknak kell megfelelni. Örömteli, hogy az arra közlekedő türelmesek és megértőek voltak, hiszen többször volt szükség az időleges egysávosításra, amely lassította a forgalmat. A tervek szerint az elmúlt esztendőben a déli oldallal kellett volna csak elkészülni, ám sikerült befejezni az északi oldalt is. Erre az évre maradt a híd felületéére a szükséges bevonatok elkészítése, a vezetőkorlátok kihelyezése mindkét oldalra és a vasúti felsővezeték átalakításának véglegesítése. tudatta Tuza Edit projectvezető.
Fókuszban az organizáció, kiemelt figyelemre van szükség
Több ütemben épülhet fel Nyíregyháza déli ipari parkja, amelynek első ütemét a Mészáros és Mészáros Zrt., valamint a „KE-VÍZ 21” zRt. konzorciuma, illetve a NYÍR-WETLAND