
Busztelephely véderdővel
Az alapkövet májusban helyezték el az épülő nyíregyházi új autóbusztelephelyen, de a Tiszavasvári úti barnamezős beruházás már korábban elkezdődött. A cél a közösségi közlekedés modernizálása.–
Az alapkövet májusban helyezték el az épülő nyíregyházi új autóbusztelephelyen, de a Tiszavasvári úti barnamezős beruházás már korábban elkezdődött. A cél a közösségi közlekedés modernizálása.–
A „KE-VÍZ 21” zRt. példás kapcsolatot ápol a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum vezetésével, az intézménnyel. Az évek óta tartó együttműködés keretében cégünk lehetőséget
A Csapókerti Közösségi Ház a Debreceni Művelődési Központ egyik tagintézménye és 1962-ben nyitotta meg kapuit. Akkor ez volt a város egyetlen közművelődési célra épített intézménye.
Nemcsak új iskola épül, sportolásra, pihenésre alkalmas környezetet is kialakítanak a Ke-Víz 21 Zrt. szakemberei Tolcsván. A tervek szeritn még idén elkészül a négy osztállyal
Miként arról már beszámoltunk, a nyíregyházi Szent István utca és Szarvas utca egy-egy szakaszán végez aszfaltburkolat felújítást a KE-VÍZ 21 zRt. Nyíregyháza Megyei Jogú Város
Felújítják és megerősítik az aszfaltburkolatot, lecserélik az útszegélyeket, korszerűsítik a csapadékvíz elvezető rendszert, valamint részlegesen átépítik a járdát és a kerékpárutat. A nyíregyházi Szent István
A befejező, harmadik, 419 méteres szakaszt a KE-VÍZ 21 zRt. és a tulajdonában lévő Debreceni Mélyépítő Holding Kft., valamint a Zemplénkő Kft. kivitelezte- tudatta a
Átfogó vízgazdálkodási fejlesztés van folyamatban a Felső-Tisza vidéken, amely az Országos Vízügyi Főigazgatóság beruházásában és a Ke-Víz 21 Zrt. kivitelezésében valósul meg- írta a magyarepitok.hu.
Akik gyakran járnak a megyeszékhely kertvárosi részén, számos építkezéssel találkozhatnak, ezek egyike a közösségi közlekedés fejlesztését szolgálja: a Tiszavasvári úton lévő, barnamezős beruházás részeként kialakított
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.