Aláírták a szerződést, indulhat munka

Az ünnepélyes aláírás főszereplői balról: Kovács Ferenc, Görbedi László, Bencze Gábor és Murinkó Attila. Fotó: szon.hu

Nyíregyháza déli ipari parkjában utakat és csatornákat is építenek: az első ütemet a a Mészáros és Mészáros Zrt. és „KE-VÍZ 21” zRt. konzorciuma, valamint a Nyír-Wetland kivitelezi. A hétfői ünnepélyes aláíráson a várost Kovács Ferenc, a kivitelező cégeket pedig a „KE-VÍZ 21. zRt. részéről Bencze Gábor igazgatósági tag, a Mészáros Zrt. részéről Görbedi László vezérigazgató, […]

Elkészült a Szélsőbokori út felújítása

Befejeződtek a Szélsőbokori úton tavaly nyáron indult munkálatok – jelent meg a Kelet-Magyarország csütörtöki számában. A megyei napilap tájékozattása alapján egy 920 millió forintos uniós támogatásnak köszönhetően teljes hosszában, 7 és fél méteres szélességben megújult az útburkolat, rendbe tették a járdát, ahol kellett, pótolták a hiányzó szakaszokat, s burkolt padka is készült. Az elkészült beruházást […]

Célegyenesbe ért a Szélsőbokori út felújítása

Biztonságosabbá és komfortosabbá válik a közlekedés – Ez egy nagyon fontos, 1700 folyóméteres útja Nyíregyházának – mondta szerdán a Szélsőbokori úton dr. Kovács Ferenc. A megyeszékhely polgármestere helyszínbejárást tartott, hogy lássa, hogyan haladnak a tavaly júniusban elkezdődött beruházás kivitelezésével. – írja a Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online. Gaál László Fotó:keviz.hu – Ez korábbi két fejlesztést, […]

Korszerűsítjük a szerencsi szennyvízcsatorna hálózatát

Hat települést érintő szennyvízelvezetés-fejlesztés indult Borsod vármegyében, Szerencsen a Rákóczi úton már elkezdődött az 1960-as években épült szennyvízcsatorna korszerűsítése. Nagyszabású infrastruktúra fejlesztés kezdődött Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – irja a magyarepitok.hu. A „Szerencs központú agglomeráció szennyvízelvezetése és –tisztítása és Mónosbél központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének korszerűsítése” nevű projekt részeként elindultak a Szerencset és a vonzáskörzetébe tartozó településeket érintő […]

Szemléletformáló fényeslitkei beruházás

Ismét magasabb komfortfokozatba kapcsolt Fényeslitke – jelent meg a Kelet-Magyarország április 21-i számában és a Szabolcs Online-n. Kettő az egyben – így is summázhatnánk a „Kelet és Nyugat” belvízöblözet rekonstrukciós munkálatainak záró eseményét. A litkiek immáron kiérdemlik a szivacs-település jelzőt, hiszen a nemrégiben elkészült csapadékvíz- és belvízelvezető-hálózat olyan, hogy a fölösleges vizet elvezeti, a többit […]

Szoros és bizalomra épülő együttműködésre van szükség

Héver Gábor Remélhetőleg az időjárás kedvező lesz és a terveknek megfelelően haladhat a munka a nyíregyházi autóbusztelephely építésén. A nagyszabású beruházásról ismét beszámolt a magyarepitok.hu. A cikkből kiderül, hogy az iroda- és portaépületekben zajlanak a szakipari munkák, illetve – az időjárási viszonyok figyelembevételével – folyamatosan készül a homlokzati felületképzés. A javítócsarnok épületében is már a […]

A technikusi képzés fontossága

A „KE-VÍZ 21” zRt. példás kapcsolatot ápol a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum vezetésével, az intézménnyel. Az évek óta tartó együttműködés keretében cégünk lehetőséget biztosít a tanulók  gyakorlati képzésre. A sokak által csak Éviszként ismert oktatási intézmény a szakma egyik utánpótlásképzését jelenti régiónkban. A iskola hagyományos nyílt napját októbere elején tartotta. Erre nyolcadikosokat, szüleiket […]

Fejlesztések a Felső-Tisza vidéken

Átfogó vízgazdálkodási fejlesztés van folyamatban a Felső-Tisza vidéken, amely az Országos Vízügyi Főigazgatóság beruházásában és a Ke-Víz 21 Zrt. kivitelezésében valósul meg- írta a magyarepitok.hu. A „Vízgazdálkodási fejlesztések a Felső-Tisza vidéken” elnevezésű projekt keretében olyan beavatkozások valósulnak meg, melyek az éghajlatváltozás felszíni és felszín alatti vizekre gyakorolt káros hatásainak mérséklésére szolgál. Ennek érdekében a vízgazdálkodás […]

Lerakták az új autóbusz-telephely alapkövét

Akik gyakran járnak a megyeszékhely kertvárosi részén, számos építkezéssel találkozhatnak, ezek egyike a közösségi közlekedés fejlesztését szolgálja: a Tiszavasvári úton lévő, barnamezős beruházás részeként kialakított fejlesztési területen új autóbusz-telephely épül. Ha minden a tervek szerint halad, a Korányi Frigyes utcai telephelyről 2024-ben költözhetnek át ide a járművek és az ott dolgozók. A Ke-Víz 21 zRt. […]

Nyíregyházán már épül az új autóbusz telephely

Elkezdődött a nagy munk Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

A KE-VÍZ 21 zRt. kezdhette meg áprilisban Nyíregyháza új autóbusz telephelyének megvalósítását, melyet nettó 3.949.807.272 forint értékben végez el Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából. Az épületet ’A’ Stúdió ’90 Kft. tervezte. Az autóbusz telephely kivitelezése a megyei jogú város közösségi közlekedése fejlesztése érdekében történik. Ennek részeként Nyíregyháza tömegközlekedését biztosító buszok számára egy, a mai […]