Ismét a megszokott forgalmi rend várja mindazokat, akik Nyíregyházán a Móricz Zsigmond utcán a Sima út-Debreceni út közötti szakaszon közlekednek. A körút négysávosításának munkálatai miatt heteken át jelzőlámpás forgalomirányítás volt és egy sávon, váltakozva lehetett közlekedni mindkét irányban. Ez most megváltozott.
A Szarvas utca – Móricz Zsigmond utca kereszteződésben üzemeltetett ideiglenes lámpás forgalomirányítás december 5-én befejeződött, a Szarvas utca kétirányú forgalma ismét szabadon történhet. A szóban forgó csomópont, valamint a Vasútállomás-Debreceni úti csomópont közötti útszakasz továbbra is építési terület, ahol a kihelyezett, egyéb forgalomkorlátozási elemek továbbra is érvényben vannak, melyeket a közúti közlekedés során figyelembe kell venni. A burkolat bontással járó kivitelezési munkák a téli időszakban felfüggesztésre kerülnek, melyek – az időjárás függvényében – 2023. év első negyedévében folytatódhatnak. – adott információt a változásokról Raska István projektvezető.