A kánikulában is tovább épül a Jégkorszak

A „KE-VÍZ 21” zRt. a főépülettel már el is készült. A látványosság többek között csónakkal bejárható vizes pályán acélszerkezetű pályával is várja majd az érdeklődőket.

A Nyíregyházi Állatpark 2021 óta készülő új attrakciója, a Jégkorszak Interaktív Állatbemutató a modern technika segítségével kalauzolja el majd a látogatókat a sarkkörök állatvilágába. A létesítmény külső és belső terekben mutatja be a jeges égövi állatok életét, a jégkorszak kialakulásának okait és következményeit, valamint a jégkorszaki természet hangulatát, interaktív elemek segítségével. A projekt az állatpark főbejárata és az északnyugati kapuja közötti terület a park hátsó, keleti telekhatáráig húzódó sávban valósul meg, több mint tízezer négyzetméteren.A kivitelező „KE-VÍZ 21” zRt. segítségével, mely az összesen öt ütemből álló fejlesztés első három részén dolgozik, két szerződésben, már többször is beszámoltunk a munkálatok előre haladásáról.

Mezősi Marina

– Az I. ütem részeként tavasszal elkészült a központi, jégtömböt ábrázoló főépület a legmagasabb pontjáig, bokrétaünnepséget is tartottak, és át is adták a közel 4000 négyzetméter alapterületű komplexumot – igaz még nem a nagyközönség számára, ők a többi elemmel együtt vehetik majd birtokba azt.
Munkatársaink jelenleg a külső-belső kifutókon, illetve más, a következő két ütem szerkezetépítéséhez kapcsolódó feladatokon is dolgoznak. Így jól halad a kivitelezés a fókaházon, az ismeretterjesztő téren, az induló és érkező medencéken, a II-III. ütem szerkezetépítésén. A projekt legérdekesebb és egyben legnagyobb kihívást is jelentő része a flume ride-pálya – vagyis egy csónakkal végigevezhető, acélszerkezetekből összeállított, a magasan is vezetett vízcsatorna – kialakítása. Az ennek a központi épületen átívelő szakaszai szakaszai és flume ride-tárolóépület munkái is jól haladnak – adott tájékoztatást Mezősi Marina projektvezető.

Aktuális híreink